Chris Moneymaker

Chris Moneymaker

Már számtalanszor elmesélték, hogyan lett Chris Moneymaker sztár, de ezt a sztorit mindig érdemes elismételni. 2003-ban Chris megnyert egy 86 $-os szatellitet a PokerStarson. Ezzel indulási jogot szerzett egy nagyobb szatellitre, amelyen már egy WSOP főverseny díjcsomagot lehetett nyerni. Chris ezt is megnyerte, és hamarosan Las Vegas-ba tartott, hogy játsszon élete első élő versenyén. A többi már tényleg történelem. Bár kevés esélye volt rá, Chris mégis eljutott a döntő asztalig, ahol aztán megnyerte az arany karkötőt és az ezzel járó 2 500 000 $ fődíjat. A póker ezzel teljesen megváltozott.


Az Atlantából származó Chris Moneymaker fiatal éveit Tennessee-ben töltötte, az állami egyetemen diplomázott számvitelből, és könyvelőként kezdett dolgozni. Akkoriban az online póker alig volt több egy hobbinál. Azonban ő lett a profi póker világának egyik legfontosabb alakja.

Chris Moneymaker Pictures

A főversenyen elért sikere szökőárszerű érdeklődést keltett a póker iránt, ezt a jelenséget „Moneymaker hatás” néven illetik. Az ő története által inspirálva, miszerint egy amatőr világklasszis játékosok százait utasította maga mögé, és nyerte meg a hatalmas pénzdíjat, világszerte milliók kezdtek el játszani az interneten és a kártyatermekben. Chris azóta remekül helytállt a pókeres forradalom elindításáért felelős ember szerepében. Több mint egy évvel a főverseny után Chris második lett a WPT Bay 101 Shooting Stars versenyen, újabb 200 000 $-t nyerve. Ugyanebben az évben közel került második WSOP döntő asztalához is, mikor 10. lett az 5 000 $-os pot limit omaha versenyen. Chris ezen felül rendszeres induló a PokerStars European Poker Tour (EPT) versenyein, ahol szintén bizonyította sikerességét, ugyanis 24 480 $-t nyert a 2007-es EPT Londonon elért 17. helyezésével. 2008 szeptemberében a PokerStars World Championship of Online Poker 10 300 $-os no limit holdem versenyének döntő asztaláig jutott, majd 139 635 $ nyereménnyel távozott. Ezt követően fájdalmasan közel került ahhoz, hogy megnyerje második nagyobb bajnoki címét, ugyanis 2011 márciusában a National Heads-Up Poker Championshipen második helyezést ért el, amiért 300 000 $ ütötte a markát.

Amikor éppen nem a világot járja egy újabb pókerverseny miatt, Chris legtöbb szabadidejét a családjával tölti. Több üzleti érdekeltsége is van, valamint 2005-ben megjelentette önéletrajzát is. Amikor lehetősége van rá, Chris szeret sportolni – különösen a golfot, a labdarúgást és a kosárlabdát kedveli.

Attól függetlenül, hogy Chris mit ér el a jövőben, mindig is emlékezetes lesz a 2003-ban elért hősi győzelme. Erre a hagyatékára egyértelműen büszke, és ez megadta számára azt, amiről minden pókerjátékos álmodik.

Career Highlights

VersenyDátumHelyezésNyeremény
2003-as WSOP* 10 000 $-s főverseny 2003. május 1. 2 500 000 $
WPT Bay 101 Shooting Stars 5 500 $-s főverseny 2004. március 2. 200 000 $
2004-es WSOP* 5 000 $ pot limit omaha 2004. május 10. 21 000 $
EPT London 5 200 £ no limit holdem 2007. szeptember 17. 24 480 $
PokerStars WCOOP 10 300 $ no limit holdem 2008. szeptember 6. 139 635 $
PCA főverseny 2011. január 11. 130 000 $
National Heads-Up Poker Championship 2011. március 2. 300 000 $

Élő póker

Live Poker

Juss ki a régiódban és világszerte rendezett legnagyobb élő pókeres eseményekre az éppen most zajló freerollokról és szatellit selejtezőkről.

Különleges ajánlatok

Special Offers

A PokerStars egész évben előáll különleges ajánlatokkal, amelyek során készpénzes jutalmak, a legjobb élő versenyekre szóló helyek, és számos más vár a játékosokra.